Arnold titkos élete

Cím: Arnold titkos élete

Kulcs: Arnold, Ginny törpegolymókja – a Roxfort igazgatói irodája – Muriel néni

Figyelmeztetések: nincs

Jellemzők: Könyvhű, általános, akció, humor, nem korhatáros

Megjegyzés: Mivel alapkövetelmény volt a könyvhűség, próbáltam egy mindenki számára kedvelhető történetet írni, így nem tartalmaz semmi szokatlant.

Leírás: Arnold, a kis törpegolymók már jó ideje Ginny Weasley tulajdonában van. Egy véletlen folytán Muriel nénihez kerül. 

* * *

A fehér csipkefüggönyön túli halványkék égbolt és a kora reggeli friss levegő jó időt jósolt, a csípős kezdet után enyhülést ígért. Az öreg boszorkány csak lassan bírt az ablakhoz csoszogni. Fájós lábai sajogtak, a papucsát alig bírta rávenni. Ahogy a függönyhöz ért, remegő kézzel húzta félre, hogy hunyorogva megállapítsa, ez a nap is ugyanolyan haszontalanul fog eltelni, mint évek óta a legtöbb. Általában ritkán tette ki a lábát a lakásból, látogatója alig, vagy egyáltalán nem akadt. A Weasley család esküvőre szóló meghívóját egy hete hozta a bagoly, s még ma is, az esküvő napján azon tanakodott, egyáltalán elmenjen-e a rokonaihoz. Amennyire kedvelte régen Mollyékat és viszonylag szívesen ment az Odúba, olyannyira nem kívánta már a háta közepére sem azt a helyet, ahol az unokahúga vásott kölykei nem átallottak trágyagránátokat robbantgatni a széke alatt. Felháborítónak találta, hogy így viselkednek vele hajlott kora ellenére, Molly fejéhez vágta, mennyire rosszul neveli a gyerekeit, s hogy hagyta őket így elvadulni. Cseppet sem érdekelte, hogy ezzel vérig sértette őt; jegyezzék csak meg, hogy kell bánni egy százéves öregasszonnyal. Na persze sejtette, hogy ezzel kivonta magát a családi események alól, épp ezért lepte meg a legidősebb fiuk esküvőjére szóló meghívás. Ismerve az anyagi helyzetüket, nem is gondolta, hogy ilyen nagyszabású lagzit képesek csapni. A Delacour família előtt szégyenben maradni éppolyan dolog lett volna, mint kviblit megszülni. Sokáig kuporgathatták a rávalót, talán még a többi gyerektől is kénytelen voltak megvonni pár galleont. Már csak ezért sem lett volna érdemes lemaradnia erről a világraszóló eseményről.

oOoOo

– Arthur, óvatosabban ráncigálj! Százhét éves vagyok! – rikácsolta Muriel néni Mr. Weasley fülébe, akinek kezdett beszakadni a dobhártyája a hangjától.

– Bocsánat! – szabadkozott az örömapa.

Ha nem lett volna még elege Arthur Weasleynek az esküvő körüli felhajtásból, az ő nyakába sózták az egyik legnehezebb feladatot: el kellett mennie Murielért, mivel egyedül képtelen lett volna megtenni az utat a házukig. Molly parancsba adta a fiúknak, hogy ők nem mozdulhatnak otthonról. Segíteniük kell az utolsó simításokban, ügyelniük kell a rendre, fogadniuk kell a korán érkező vendégeket, mindenek előtt Fleurt és a családját. A néni semmit sem változott a legutóbbi találkozásuk óta, ugyanolyan kiállhatatlan volt, mint mindig.

– Ha nem tudnád, Arthur, ez a ruha méregdrága volt, ha valami baja esik, sok túlórádba fog kerülni a minisztériumban – tette hozzá a néni a miheztartás végett.

Mr. Weasley halk sóhajjal vette tudomásul, milyen kevésre tartja őt a vén boszorkány. Elszámolt magában tízig, nem engedhette meg magának, hogy ilyen plusz kiadások sújtsák a családját, így enyhített a csontos kar szorításán. A rózsaszínben és lilában pompázó estélyiben úgy festett az asszony, akár egy flamingó, Arthur visszafojtotta vigyorát, ahogy a színes tollú madárra gondolt.

– Sajnálom, Muriel néni! Nemsokára megérkezünk, Molly már nagyon vár – hazudta.

– Képzelem, mindenesetre csodálkozom, hogy sikerült egy ilyen lagzit összehoznotok – szúrt oda, csak hogy kiélvezze a férfi arcán megjelenő sötét árnyékot.

– Igen sokba volt, de úgy gondoljuk, ennyit megérdemelnek a gyerekek – válaszolt óvatosan Mr. Weasley.

– Óh, ebben igazad van, de vajon ugyanilyen esküvője lesz a többinek is, vagy attól függ, kihez mennek hozzá?

Arthur visszanyelte, amire gondolt. Milyen jogon hozza fel az anyagi helyzetüket ez a vén szipirtyó, mikor tényleg a lelküket is kitették azért, hogy tökéletes esküvőt szervezzenek Billnek? Csak remélni merte, hogy Molly előtt nem hozza föl a témát, mert akkor nem állna jót magáért. Igyekezett a lehető leggyorsabban átkísérni a kedves rokont, nem reagálva semmit a piszok megjegyzésére.

– Meg is érkeztünk, látod, Ron már ott van a kapuban.

És valóban! A legifjabb Weasley fiú igyekezett helytállni, ahogyan az édesanyja parancsolta neki. Egyre másra érkeztek a vendégek, és már messziről intett apjának, akit elöntött a büszkeség, hogy Ron ilyen rendes és segítőkész. Amint túlestek a kötelező üdvözlésen, a néni ott folytatta, ahol abbahagyta. Belekötött mindenbe, ami élt és mozgott; kezdve Ron túl hosszú hajával. Miután végre sikerült a fiúnak megszabadulnia tőle azzal, hogy leültette a helyére, azok sem úszták meg, akik mellé kerültek.

oOoOo

Sikolyok és káosz. Ki gondolta volna, hogy a halálfalók teszik tönkre ezt a napot? Olyan váratlanul jelent meg a patrónus és keltett riadalmat az üzenete, hogy még ő maga is elképedt. Még nem sikerült Mollyval beszélnie, mert akkor minden bizonnyal megjegyezte volna, hogy jobban is visszafoghatná Ginevrát az öltözéke miatt, de mikor kitört a pánik, épp csak arra volt ereje, hogy felállva bebotorkáljon Elphias Doge társaságában egy védett helyre.

– Ne sipítozzon annyit, Elphias! Maradjon veszteg és próbáljon fedezni – húzta beljebb az idős varázslót, nehogy az félelmében kilépjen az átkok záporába.

– Hogy bír ilyen nyugodt maradni? Hiszen most támadták meg a rokonait! – rémüldözött Doge.

– Minek idegeskedjek feleslegesen? Van belőlük elég, ha egy meghal, ott lesz a többi.

Elphias tátott szájjal hallgatta a nénit. Inkább csendben maradt és beljebb húzódott. A támadás szép lassan elcsendesedett, ők ketten sértetlenül másztak ki rejtekükből.

– Na látja, nem kell annyit rinyálni. Sok mindent túléltem én már, drága barátom. Majd pont néhány halálfaló fog végezni velem! Kötve hiszem, de jöjjön, mert még visszajöhetnek. Mit szól, még a méregdrága ruhám is épen maradt, miközben az egész díszes sátor összeomlott. Na, ezt nevezem! – ünnepelte magát Muriel.

Az idős varázsló szégyenkezve próbálta eltakarni a szakadást a talárján. Ő kevésbé volt ilyen szerencsés. A hályogos szemén át is látta a borzalmas pusztítást, amit az átkozott hívatlan vendégek okoztak. Sehol nem látta a házigazdákat, csak remélni merte, hogy sértetlenül megúszták, és senkinek sem esett baja. Próbált megszabadulni a vénasszonytól, aki nem hagyta abba a sopánkodást, hogy vajon Arthurék miért nem szórtak ki védővarázslatokat, miért nem biztosították jobban a helyszínt. Ha nem csak a fiacskáira bízta volna a rendet, nem történt volna baj. Nem tartott volna semeddig őrséget felállítaniuk néhány aurorból.

– Jobb lesz, ha meghúzza magát, Elphias, a nyakamat rá, hogy ezzel még nincs vége, sőt talán most kezdődik.

Az öreg varázsló biccentett és minden erejét összeszedve dehoppanált a szipirtyó közeléből.

Muriel nem sokáig bámulta a hűlt helyét, inkább megpróbált megfogni valakit, hogy hazacipeljék. Szerencséjére sikerült összefutnia Ginnyvel, aki épp menteni próbálta a menthetőt néhány barátnőjével.

– Ginevra, igazán szólhatnál apádnak, vagy valamelyik testvérednek, hogy segítsenek hazajutnom ebből a kárhozatból.

A lány kelletlenül fordult felé. Semmi kedve nem volt ahhoz, hogy a vénséget kelljen pesztrálnia.

– Apáék elmentek az aurorokkal, be kell érnie velem és a lányokkal.

– Én nem bánom, ha maga a menyasszony cipel is haza engem, csak szeretnék végre a saját ágyamban pihenni. Fáj a lábam, lányom, már nem tudok csak úgy ugrálni, mint ti. Na, add a karodat – mart girhes ujjaival a lány puha bőrébe.

Ginny kis híján felkiáltott, mert a vén boszorkány úgy belévájta a karmait, hogy majdnem felhasította a bőrét. Elköszönt a többiektől, és elindult a nénivel az úton. Szerencséjére csak pár mérfölddel odébb lakott tőlük, így megpróbálta hoppanálással elintézni a kellemetlen sétát.

– Meg ne próbáld lányom, mert eltöröm a kezed! – tiltakozott a kellemetlen utazás ellen.

– Ne haragudjon, én csak megpróbáltam kényelmesen hazajuttatni a nénit.

– Kényelmesen, mi? Csak meg akartad úszni, hogy sokáig kelljen velem lenned. De várj csak, majd megtanulod, hogy kell bánni egy idős emberrel, bogárkám.

Ginny ezek után jobbnak látta csendben maradni. A hosszú séta igazi „élmény” volt egy ilyen társaságban. A néni nem hagyhatta ki, hogy a szemére vesse a mélyen dekoltált ruháját, a túl szabadelvű gondolkodását a fiúkkal kapcsolatban, és úgy általánosságban elmondta őt mindennek, ami nem szégyen. Egyedül az nyugtatta meg, hogy a vállán ott volt Arnold, a kis törpegolymók, akit még Fredéktől szerzett be. A rózsaszín állatka a nénivel ellentétben azonban nagyon is élvezte a sétát. Nem karmolt belé kellemetlenül, remekül érezte magát a lány vállain. Ginny bizonyára jobban el volt foglalva az undok banyával az oldalán, semmint hogy legyen ideje rá figyelni.

– Mi az ott a válladon, te lány? Add csak ide, hadd nézzem meg! – vette észre a néni Arnoldot.

Ginny „roppantul örült neki”, hogy át kell adnia a golymókját, előre féltette szerencsétlen állatot. Nem is tévedett. Muriel vizsgálat címszó alatt nyomorgatni kezdte szegényt, úgy, hogy szinte már neki fájt. Részvéttel nézett a kis állatra, aki hiába tiltakozott, a néni kezében maradt.

– Mi volt ez? – riadt meg a lány, amikor fényes villanás suhant el mellettük.

– Ne rémüldözz, biztos csak a gyerekek szórakoznak valamelyik bokor mögött. Csak kapjam el őket, megemlegetik.

De Ginny aggodalma nem volt alaptalan. További fénycsóvák röpködtek, ő pedig igyekezett kivédeni a támadásokat, miközben Muriel elé lépett, hogy meg tudja védeni őt. Hárman támadtak rá, Az egyik alak egészen közel merészkedett a harcias lányhoz, aki továbbra is minden erejével és tudásával védekezett. Nem bírhatott velük túl sokáig, az is csoda volt, hogy még vissza tudott támadni. Egy átok azonban eltalálta Murielt. Ahogy a földre rogyott, Ginny meg akart róla bizonyosodni, hogy rendben van-e, de nem fordíthatott hátat a támadóinak. A fejvadászoknak végül nagy nehézségek árán sikerült lefogniuk a boszorkányt, és elhoppanáltak vele, hiába tiltakozott és védekezett az összes elképzelhető módon.

Eközben Arnoldot fogva tartotta a néni vaskos marka, így nem volt lehetősége közbeavatkozni. Ha tehette volna, azonnal átváltozik, de nem bírta kierőszakolni magát az ájult Muriel ujjai közül. Nagy nehezen a kis karmos ujjával próbált rést csinálni magának, így ki tudott bújni onnét. Addigra azonban Ginnynek hűlt helye volt. Mivel senki nem láthatta meg, és az öreg boszorkánynak segítségre volt szüksége, úgy gondolta, visszaváltozhat azzá a fiatalemberré, aki valójában volt.

Arnold ugyanis animágusként csatlakozott Dumbledore segítői közé, és nem sokkal később megkapta első komoly aurori megbízását tőle: meg kellett védenie a Weasley lányt. Molly a Titkok kamrájában történtek óta ugyanis azt szerette volna, hogy valaki őrizze a lánya épségét, amíg a Roxfortban tartózkodott. Bízott benne, de szerette volna elkerülni, hogy újra bajba kerüljön, így még arra is képes volt, hogy Dumbledore segítségét kérje, aki aztán bemutatta neki Arnoldot. Pont kapóra jött a fiú nem mindennapi képessége, amikor az ikrek árulni kezdték a rózsaszín és édes törpegolymókokat. Arnold belement, hogy ő legyen az egyik ilyen népszerű kis házi kedvenc. Az ikrek jól ismervén a húgukat tudták, hogy tetszeni fog neki a kínálat, így végül belecsempészték a fiút, aki azóta őrizte Ginny minden lépését úgy, hogy annak fogalma sem volt a turpisságról.

Arnold egyetlen pillanatot sem pazarolt. Mivel nem tudta, mennyi ideig marad eszmélet nélkül az asszony, és azt sem tudhatta, hogy a nyáresti sötétségben hány támadó lapulhat még, haladéktalanul üzent McGalagony professzornak, aki Dumbledore halála után megörökölte az igazgatói posztot, és a Főnix rendjének irányításának feladata is rá hárult. Rögtön utána a nénivel a Roxforthoz hoppanált, ahol a kapunál Hagrid már várta őket.

– Jó estét fiam, az igazgató asszony már várja.

Az óriás termetű vadőr a karjába vette a boszorkányt, és Arnolddal az oldalán indult a kastély bejárata felé. A néni még mindig kába volt, bár már megmozdult, ami jó jelnek tűnt. A gyerekek nem láthatták őket, hiszen szünet volt épp, így zavartalanul mehettek végig az iskola parkjában. Az előtérben maga McGalagony fogadta őket. Kurta biccentéssel üdvözölte a fiatal mágust, majd sietős léptekkel vezette az igazgatói iroda felé a kis csapatot. Ott egy gyors varázslattal átalakította az egyik széket tág, öblös fotellé, ahova a vadőr óvatosan letehette terhét.

A korábbi igazgatók némelyike leplezetlen érdeklődéssel figyelte a jelenetet. Néhányan közülük összesúgtak, a legélénkebbnek azonban a néhai Albus Dumbledore tűnt.

– Itt már jó lesz. Köszönöm, Hagrid! Kérem, szóljon Madam Pomfreynak.

– Rohanok, professzorasszony!

Az igazgató megvárta, míg a vadőr után becsukódik az ajtó, majd Arnold felé fordult.

– Nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet volt idejönnie – kezdte. – Bizonyára már tudja, hogy a minisztérium elesett; csupán napok, rosszabb esetben órák kérdése, hogy itt is megjelenjenek a halálfalók – feddte meg a fiatalembert, aki komoly arccal állt a fotel mellett. Azután halványan elmosolyodott. – Ginevrát megtalálták, már otthon van – nyugtatta meg. – Nincs miért aggódnia. Molly vele van, és talán ki sem engedi többé a kezei közül.

– Merlinnek hála, asszonyom! Képtelen voltam közbeavatkozni, mivel a hölgy a markában tartott, szó szerint. Nem bocsátottam volna meg magamnak, ha Miss Weasleyvel végzetes dolog történik.

– Most kezdem belátni, milyen jól tette Albus, hogy belement ebbe annak idején. Kissé túlzásnak tartottam, és először le akartam beszélni róla, de lám, az élet őt igazolja – jegyezte meg.

– Molly remek anya, a gyermekei pedig egytől egyig nagy dolgokra hivatottak. Miss Weasley sem riad vissza semmitől, de érthető, hogy Molly félti az egy szem lányát – mosolyodott el Albus portréja.

– Mi legyen vele? – kérdezte Arnold, miután helyeslően bólintott az egykori igazgató szavaira. – Haza nem vihettem, hiszen nem tudom, hol él, az Odút megtámadták és a Grimmauld tér sem biztonságos már.

– Ebben sajnos nem téved, fiam!

Madam Pomfrey sietve érkezett, véget vetve a beszélgetésnek. A keze teli volt, összeszedte a legszükségesebb dolgokat, amik egy gyors vizsgálat elvégzéséhez szükségesek.

– Jöttem, ahogy tudtam – biccentett, majd azonnal az ájult asszony mellé lépett.

– Mire mennénk maga nélkül, Poppy! – mosolygott rá Minerva.

A gyógyító elvégzett egy gyors diagnosztikai bűbájt, ám mire végzett a művelettel, Muriel váratlanul magához tért. Köhögve pislogott a körülötte lévőkre, majd megpróbált felkelni, mire Madam Pomfrey jóindulatúan visszanyomta őt. A nyelvét viszont nem tudta megfékezni, a néni, mintha mi sem történt volna, mondani kezdte a magáét.

– Maga kicsoda? Mi ez az egész? Hol van az unokahúgom? És hol vagyunk? – zúdította a kérdéseit az igazgatóra, aki türelmesen végighallgatta őt. 

– Áh, a kedves Muriel Weasley – üdvözölte szárazon. – Látom, nem esett komolyabb baja, ha a hangját már megtalálta. Támadás történt, maga pedig a Roxfortban van, az igazgatói irodában. Miss Weasley jól van, már Molly ápolja.

– A Roxfortban? Hogy kerültem ide? Egyedül aligha lettem volna képes idáig eljutni – rikácsolta a néni.

– Ez a fiatalember hozta ide – mutatott Arnoldra, aki csendben hallgatta a két  boszorkány beszélgetését –, ha ő nem lenne, valószínűleg még mindig ott heverne, ahol a fejvadászok hagyták. Arnold, azt hiszem, most már elmondhatjuk neki, hogy maga animágus.

– Micsoda? Csak nem azt akarja mondani, hogy ez a ficsúr képes átváltozni? – mérte végig a fiatalembert a boszorkány.

Arnold nem zavartatta magát. Jelentőségteljes pillantást váltott McGalagonnyal, majd törpegolymókká változott.

– Döbbenetes, kiket alkalmazott Albus! Nem fél attól, hogy valaki egyszer a nyakára hág? – tett a néni elég egyértelmű célzást Rita Vitrolra.

– Óh, ha arra az izgalmas olvasmányra gondol, nem tagadom, valóban vannak dolgok, amik nem maradhattak titokban, de mit gondol, nem jobb így élni, mintsem másokon köszörülni a nyelvünket? – hallatszott a válasz Dumbledore hangján.

Muriel erre nem tudott mit mondani. Nagyon is jól tudta, mit ért ezen Albus, de az ő múltját ismerve nem érezte jogosnak a célozgatást.

– Azt gondolom, hogy ennyi idősen már jogom van bizonyos dolgokhoz. És mi közöm nekem ehhez az egészhez? Mit keresek itt? Vihetett volna egyenesen haza – nézett Arnoldra.

– Valóban elhoppanálhatott volna magával hazáig, de ahhoz tudnia kellene, hol él. Ráadásul az ön otthonát támadás érte. Molly büszke lehet magára – fordult Arnoldhoz –, hiszen éveken át vigyázott a lányukra, ahogy kérte. Ügyesen sikerült becsempésznünk magát az ikrek törpegolymókjai közé, amikor Ginevrához került. Nagy szerencsénkre jól választott, így Molly kissé megnyugodhatott, hogy lesz, aki vigyázzon rá, ha vele történne valami. Miután megszaporodtak a teendői a Rend körül, mindenre fel kellett készülnie. De most más feladatot bízok önre. Amíg csak teheti, vigyáznia kell az önnel szemben lévő hölgyre. Ő ugyanis nem mehet vissza az otthonába, hiszen az a halálfalók birtokába került, így szükségmegoldást kellett találnunk  – vázolta a helyzetet McGalagony. 

– Miket beszél, Minerva? Mi lett az otthonommal? – vágott közbe élesen Muriel. 

– Legyen erős, kedvesem, de a házát lerombolták. Molly és Arthur segíteni fog önnek, nem kell nélkülöznie.

– Ez most valami rossz tréfa? Nem vagyok vevő a humorára, elhiheti!

– Ilyennel nem szokásom viccelni! – torkollta le Minerva. – Nos, Arnold?

– Persze, örömmel segítek, asszonyom! – bólintott komoly arccal a fiatalember.

– Amit tudtak, megmentettek az égő házból, de az nem sok. Némi időbe telik, de amint visszaállítjuk az eredeti állapotába, visszatérhet.

– Ez elképesztő! Még hogy egy ilyen nyálas képű ifjú segítsen rajtam? Mit képzel, hogyan boldogulna egy százhét éves öregasszonnyal? – fordult a fiatalember felé, és kritikusan végigmérte.

– Ne becsüljön alá, asszonyom, nem hiába lettem auror – válaszolt nyugodtan Arnold. – A házát gyorsan újjáépítik, addig is próbáljon együttműködni.

– Fellengzős ficsúr! Mit vétettem, hogy ezt kelljen megélnem? Mindenem odalett, most meg ez a gyerek akarja megmondani nekem, hogy mit tegyek? Na, azt már nem!

– Legyen belátóbb, Muriel – kérte Dumbledore a portréjáról. – Csak egy kis időről van szó. Egyedül nem boldogul, már idáig is segítséggel tudott csak eljönni. Nem lesz egyedül, ez a kedves fiatalember fogja lesni minden kívánságát.

Úgy tűnt, hogy a néni megfontolja a dolgot. Mindennél jobban utálta, hogy kiszolgáltatott helyzetbe került, hiszen egyedül volt, és nem maradt semmije.

– Tényleg nagy manipulátor maga, Albus, még holtan is. Azon kívül, hogy szerzett nekem egy szolgát, ott lesznek Mollyék is. Arany életem lesz! – dörzsölte össze csontos ujjait.

Dumbledore csak kedélyesen mosolygott óriási szakálla alatt. Nem ismerte túlzottan Murielt, mégis, a jó ügyért bármire képes lett volna. A Weasleyknek pedig megnyugvás volna, ha az öregasszony egy kicsit megváltozna. Talán még ki is virul Arnold gondozásától.

oOoOo

A nap fénye besütött a fehér csipkefüggönyön. Az öreg boszorkány kényelmesen üldögélt kedvenc hintaszékében, és esze ágában sem volt felkelni onnan, hogy elhúzza a függönyt, és körülnézzen, mi történik odakint. Elég volt onnan figyelnie a konyhájában serénykedő fiatalembert, aki az elmúlt hónapokban a segítségére volt. Ha eleinte bosszantotta is Arnold kedvessége, egészen megemberelte magát nála, így szinte már hiányzott neki, ha épp magára hagyta őt. A házát két hét alatt reprodukálták, ami tökéletes mása lett az előző otthonának, így nem érezte annyira a másik hiányát. Sok mindent elveszített, de be kellett látnia, hogy Dumbledore nélkül földönfutóvá vált volna.

– Arnold, elvinnéd ezt a levelet Minervának? – nyújtott át a fiúnak egy lezárt borítékot.

– Igen, asszonyom – válaszolta készségesen Arnold.

Az asszony még nem engedte el a borítékot. Tűnődve nézte az erőtől és elszántságtól duzzadó ifjút, aki nehéz természete ellenére kedvelni látszott őt.

– Visszajön még, hogy legyen kit szekálnom, vagy letelt a szolgálati ideje?

– Ha sürgősebb dolgom akad, majd értesítenek – mosolygott a fiú.

– Maga mindig ilyen rendes? Amióta ismerem, folyton csak kedves akar lenni hozzám. Nem jövök rá, miért. Rosszul bánok önnel – értetlenkedett Muriel.

– Tudja, asszonyom, meg kell tanulnunk önzetlenül adni. Egyszer megtérül minden egyes pillanata. Törpegolymókként ezt bőven volt alkalmam megtapasztalni – válaszolta, és homlokon csókolta a meghökkent boszorkányt.

Muriel nézte a távozó fiút, és be kellett látnia, hogy máris hiányzik neki a sürgölődése. Elég volt belegondolnia, hogy akár a fia is lehetne. Ha így lenne, büszke lenne rá.