Az ember legjobb barátja

Cím: Az ember legjobb barátja

Kulcs: Agyar, Draco Malfoy, kviddicspálya

Korhatár: nincs

Figyelmeztetések: enyhe OOC, SLASH, durva nyelvezet

Tartalom: Blaise segíteni próbál, de mellélő. Vagy mégsem? Agyar végre eszik egy jót, ráadásul talán még egy párt is összehoz. Rövid kis történet, amit senki ne vegyen komolyan, mert én sem tettem.

A szereplők és minden egyéb jog J.K. Rowlingot illeti.

Blaise Zambini teljes magabiztossággal állította magáról, hogy őt már az életben semmi nem lepheti meg. Az évek során sok mindent átélt már, sok olyan dolgot látott, amire nem reagálhatott másképp, csak egy hideg, esetleg ironikus, Draco Malfoytól eltanult „én ennél annyival jobb vagyok” mosollyal, minthogy pedig ezen élmények többségét éppen a fent említett szőke mardekárosnak köszönhette, így akár azt is mondhatnánk, hogy legjobb barátjaként munkahelyi követelmény volt mindent kommentár nélkül elviselni.

De azért mindenkinek az életében van egy pont, amikor már nem bírja tovább. Blaise-nél ez a pillanat egy átlagos keddi délután érkezett el, a közös hálótermük küszöbén állva.

Valójában nagyon régóta tudta, hogy Dracónak van egy súlyos titka, ami ha kiderül, visszafordíthatatlanul lerombolja gondosan felépített imidzsét. Az elsősök lökdösésével, a sárvérűek gúnyolásával, a jeges, gonosz félmosollyal egyszerűen nem fér össze, hogy az ember fia betegesen rajongjon legádázabb ellenségéért, a - Blaise szerint méltatlanul - híres Kis Túlélőért, őhatalmassága Harry Potterért.

Amikor barátjának először kicsúszott a száján egy óvatlan megjegyzés a griffendéles formás hátsójáról, ő humorral próbálta elütni a dolgot. Nem hitte, hogy komolyan kellene vennie Draco szavait, ezért aztán a rákövetkező napokban megállás nélkül ontotta az otromba poénokat és a gyengébbnél gyengébb szóvicceket (“- Megülnéd a seprűjét, mi?” “- Biztos nem véletlenül kis túlélő.”) Úgy tűnt, Draco egyáltalán nem vette a szívére a gúnyolódást, így Blaise meggondolatlan elszólásként könyvelte el ezt a kis incidenst, és nem foglalkozott vele többet. Meg aztán, nem mintha Malfoynak nem lett volna igaza, Harry Pottert tényleg megáldotta az anyatermészet meg a kviddicsedzések.

A következő alkalommal azonban már sokkal... direktebb jelzést kapott. Vagy legalábbis mondja bárki, hogy Dracónak csak véletlenül került a Tiniboszik magazik egyik példánya az ágya alá, ráadásul éppen az, amelyiknek fent nevezett griffendéles félistenünk pózol a címlapján. Blaise visszadugta az újságot pontosan oda, ahol találta, és inkább nem feszegette a témát.

Ez még olyasmi volt, amit le tudott nyelni, hanem amikor ezen a szép keddi napon arra érkezett vissza a hálótermükbe, hogy Draco magáról megfeledkezve félmeztelen Harry Potter-figurákat rajzolgat a bájitaltan-házidolgozatára, úgy döntött, itt az ideje A Beszélgetésnek. Egy pillanat alatt átgondolta, hogyan is kellene kezdenie, hogy ne nagyon idegesítse fel a szőke mardekárost.

- Ez meg mi a jó büdös franc? - tette fel legelső bölcs kérdését egy ehhez hasonló, cenzúrázatlan formában.

Draco Viktor Krum Vronszkij-műbukását megszégyenítő reflexekkel csapott a pergamenre és takarta le műalkotásait, de már késő volt.

- Draco, beszélnünk kell - vonta fel a szemöldökét Blaise, és leült a fiúval szemben a saját baldachinos ágyára.

- Nem, nem kell - jelentette ki roppant magabiztosan Draco. Komor arckifejezése láttán Blaise minden más esetben menekülőre fogta volna a dolgot, most viszont kicsit tompította a hatást az arcát színező két rózsaszín foltocska.

- Először is, ahhoz már tényleg nagyon hülyének kell lenni, hogy pont bájitaltan dolgozatra firkálj pornóképregényt Harry Potterrel a főszerepben. Egyenes út a pokolba, haver, Piton kicsinál, ha ezt meglátja.

Draco némán intett egyet a pálcájával, mire a rajzok nyomtalanul eltűntek a pergamenről.

- Teljesen odavagy Potterért - állapította meg Blaise, mire válaszul a fiú megforgatta a szemeit.

- Dehogy vagyok, az kellene még - ellenkezett meglehetősen gyengén.

- Hogy is magyarázzam? - tette fel magának színpadiasan a kérdést Blaise - Nincs értelme tagadni, Draco. Szerelmes vagy. Ennél feltűnőbb csak akkor lehetne a dolog, ha a pálcád kis, piros szívecskéket szórna.

- Ez a legnagyobb ostobaság, amit valaha hallottam - közölte egyszerűen Malfoy, és elegánsan felvonta az egyik szépen ívelt szemöldökét. - Pedig elég nagy a verseny.

- Szerintem beszélned kellene vele - erősködött tovább -, ez nem normális, amit most művelsz. Meg aztán ki tudja, szerintem még lenne is esélyed nála. Hallottam már pletykákat róla és Diggoryról is, állítólag a prefektusi fürdőben...

- Baromság - vágott közbe rögtön a tagadás nagymestere, majd ahogy egy előkelő, aranyvérű varázslóhoz illik, egyszerűen hátat fordított barátjának. Blaise terve, miszerint addig idegesíti, amíg ki nem bukik belőle az igazság, így megbukott.

Tudta, hogy az, amit ezután tett, aljas, meggondolatlan húzás volt, és ha Draco nem makacskodik ennyire, talán lett volna ideje ezen elgondolkodni, de abban a pillanatban már nem számított. Támadt egy ötlete, így előkapta a pálcáját, elsuttogta a varázsigét, amire szerinte a fiúnak a legnagyobb szüksége volt, majd sarkon fordult, és magára hagyta a mardekárost közös szobájukban.

Némán, kényelmes tempóban, de célirányosan rótta a Roxfort kacskaringós folyosóit, egyszer s mindenkorra elhatározva, hogy ha Draco nem képes rá, ő bizony tenni fog azért, hogy ezek ketten egymásra találjanak. Egy próbát mindenképpen megért, ráadásul a bűbáj - bár hirtelen felindulásból varázsolt - éppen kapóra jött körvonalazódó tervéhez. Elvileg, ha helyesen hajtják végre, ez a varázslat felszínre hozza a rejtett érzelmeket, Draco pedig ennél mélyebbre nem is rejthette volna Harry Potter iránt érzett kissé megalázó, zavarbaejtő, de - ismerjük be - teljesen érthető szerelmét.

Legalábbis nagyon remélte, hogy semmit nem rontott el, hiszen a mágiához erős koncentráció szükséges, ő pedig ennek eléggé híján volt, amikor pálcát rántott.

Rövid séta után megérkezett a Griffendél klubhelyiségének bejáratához, ahol szembetalálta magát a világ legrondább portréjával.

- Kérem a jelszót!

- Nem tudom a jelszót - ismerte be - Harry Potterrel kell beszélnem, most.

- Ha nincs jelszó, nincs belépés - jelentette ki az orrát ráncolva a Kövér Dáma.

Blaise gondolatban felkészítette magát egy kínos udvarlásra, hátha mégis be tudja hízelegni magát a klubhelyiségbe. Elővette legsármosabb mosolyát, amitől általában a Roxfort összes nőnemű tanulója eldobja a fehérneműjét, megbeszélte magával, hogy erről soha, senkinek nem beszél, aztán megszólalt:

- Nézze...

Ekkor azonban a portrélyuk kinyílt, és kimászott rajta egy elsősforma fiúcska. Blaise azonnal megragadta a talárját, hálát adva Merlinnek, amiért megmentette.

- Menj vissza és hozd ki nekem Harry Pottert - sziszegte a megszeppent griffendélesnek, mire az úgy iszkolt vissza a klubhelyiségbe, hogy majdnem felbukott hosszú talárjában.

Nem telt el két perc, és ismét kinyílt a portrélyuk, ezúttal személyesen a Kis Túlélő lépett ki rajta.

- Na végre - vakkantotta Blaise - Potter, beszélnünk kell.

- Ugyan miről? - kérdezte hitetlenkedve, bár kissé kíváncsian Harry.

- Bejön neked Draco?

- Zambini! - kerekedtek ki a szemei azonnal - Nem, dehogy!

- Érdekes, ő is ezt mondta. Biztos vagy benne? Egy kicsit sem? Cseppet sem izgatja a fantáziád a szőke haj, jeges szürke szemek, égető gyűlölet irántad? Nem?

- Muszáj ezt itt? És... ilyen hangosan? - Harry egyik lábáról a másikra állt, és feszengve nézett körbe, jár-e arra valaki.

- Igazán kár tagadnod, nem is ez a lényeg - legyintett Blaise, változatlan hangerővel folytatva mondókáját. - A kérdésem az lenne, hogy mi a francért nem teperted még le egy üres tanteremben vagy seprűtárolóban?

-Azért - adta fel a harcot Harry, és kissé ingerülten válaszolt -, mert nyilvánvaló, hogy a barátod semmilyen emberi érzelemre nem képes, én meg nem adok neki okot arra, hogy az egész iskola előtt megalázzon.

- Jogos - ismerte be Blaise - de azért én adnék neki egy esélyt. Csak gyere a kviddicspályára holnap délután, a Mardekár edzése után.

Harry gyanakodva kapta fel a fejét.

- Merlinre - forgatta a szemeit Blaise - az anyám életére, sőt a Sötét Nagyúréra esküszöm, nem trükk.

- Oké - bólintott rá kelletlenül, még mindig elég bizonytalanul a griffendéles fiú. - Ott leszek.

Alig fél óra múlva Blaise minden döntését, ami a bűbáj használatához vezetett, keservesen megbánta.

A hálótermükbe visszatérve ugyanis olyan látvány fogadta, ami jobban meglepte, mintha Draco kifaragta volna Harry életnagyságú szobrát egy kőtömbből. Malfoy ugyanis Blaise ágyán üldögélt, ölében pedig nem más pihentette a fejét, mint Agyar, Hagrid öreg kutyája, aki éppen azzal volt elfoglalva, hogy a lehető legnagyobb mennyiségű nyállal itassa át az ágyneműt.

- Draco! - csattant fel dühösen - Mi a halált keres ez a dög az ágyamban?

Malfoy úgy nézett rá, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne.

- Az én ágyamba nyilván nem fekhet, összekoszolná a takarómat.

- Nyilván - vágta rá hitetlenkedve, de folytatni nem tudta.

- Egyébként meg ő nem egy dög, van neve, és értékelném, ha azon szólítanád. Igaz, Agyar? - Draco lenézett az ölében fekvő kutyára, és szeretetteljesen (“Draco Malfoy és a szeretet! Az évszázad poénja!”) megsimogatta a fejét.

- Igaz-e, Agyar, igaz-e... Blaise nem szeret téged, de ne is törődj vele, te egy nagyon szép kutya vagy, meg sem érdemel.

- Te szereted a kutyákat? - kérdezte Blaise, miután szörnyű magyarázatot talált Draco viselkedésére.

- Mindig szerettem volna egyet - jelentette ki a fiú, Agyar füle tövét vakargatva, aki csak elégedetten feküdt az ágyon. - Most pedig, amikor kimentem levegőzni, összefutottam ezzel a kis fickóval az udvaron, nem bírtam ki, muszáj volt behoznom ide, olyan aranyosan nézett rám, megsajnáltam! Biztos magányos lehet. Ugye, Agyar, magányos vagy, Hagrid nem törődik veled eleget, de én igen, te meg én legjobb barátok leszünk, ugye?

Blaise nem hitt a fülének. Draco szó szerint gügyögött a kutyának.

- Hé, én vagyok a legjobb barátod! - jegyezte meg sértődötten.

- Ugye nem leszel féltékeny rá? - nézett rá Draco gúnyos tekintettel.

- Leszednéd az ágyamról?

- Nem lehet, hová rakjam?

- Honnan tudjam, vidd vissza a félóriásnak, vagy maradjon a földön, mint minden normális háziállat!

- Szó sem lehet róla - rázta a fejét a szőke - Agyar nem fekhet a földre, legalább most az egyszer legyen jó dolga, ha már a vadember nem értékeli eléggé. - Azzal megfogta a kutyát, egy kicsit arrébbtolta, és úgy helyezkedett, hogy mellé tudjon feküdni. - Ma itt alszik velem.

Blaise nem látta értelmét tovább vitatkozni.

- Jó, akkor én meg a te ágyadba fekszem - közölte.

Nem akarta elhinni, hogy így mellélőtt a bűbájjal. Ahelyett, hogy Draco most ellenállhatatlan vágyat érezne Harry Potter meghódítására, egy kutyát babusgat az ágyában. Agyar láthatóan nagyon élvezte a királyi ellátást, kényelmesen elnyúlt Blaise takaróján, újabb és újabb nyálfoltokkal gazdagítva a drága anyagot.

Őszintén remélte, hogy másnap reggelre elmúlik a hatás, de természetesen nem volt ekkora szerencséje - arra ébredt, hogy Draco a kutyával játszik. Kerített egy megbűvölt labdát, ami az utolsó pillanatban mindig elpattant Agyar elől, így már reggel hat órakor rendkívül lelkesen, és nem utolsó sorban nagyon hangosan kergetőztek a szobában.

Láthatóan a kutya is nagyon megszerette a társaságot, ugyanis egész nap nem lehetett megszabadulni tőle. A dög - ahogy Blaise magában emlegette, de csak Draco távollétében, mert “a kis állatvédő talán még gondolatolvasó is” - elkísérte őket az óráikra, türelmesen várakozott a terem előtt, ebédidőben pedig Malfoy a talárja alatt csempészett neki akkora adag ennivalót, amit még képen sem látott az a kutya egész életében. Természetesen a sültet szintén Blaise ágyában ette meg.

- Jó kutya - dicsérte meg Draco már sokadjára Agyart, amikor különböző trükkökre tanította. Blaise ekkor már tizenkét és fél perce - számolta - várt az ajtóban.

- Draco! Kviddicsedzés, emlékszel még? Elkésünk.

- Agyar is jön.

- Mindjárt gondoltam.

Valóban, a vadkanfogó velük tartott, türelmesen végigülve az edzést, épp, hogy csak nem szurkolt Dracónak. Blaise már kezdte tényleg veszélyben érezni a legjobb barát pozícióját, de ha a bűbáj eddig kitartott, most már remélte, hogy az edzés végéig sem múlik el a hatása. Talán még valami jó is kisülhet belőle, ha Potter, ígéretéhez híven, felbukkan.

Blaise lepillantott a lelátók széléhez, ahol már ott várakozott Harry. Körbe-körbenézett, messziről látszott rajta, hogy igyekszik meghúzni magát, nehogy észrevegyék. Talán attól tartott, kémkedéssel vádolják majd, vagy mégis csak valamilyen mardekáros tréfa áldozata lesz.

A kutya mindeközben természetesen kiszúrta a bújkáló Harryt, és boldogan loholt oda hozzá, hogy üdvözölje, bő mennyiségű nyállal összekenve a griffendéles talárját.

- Szia Agyar - köszöntötte a fiú elmosolyodva, és az edzés végéig a kutya simogatásával foglalta el magát. Nagyobb meglepetés nem is érhette volna, amikor a Mardekár csapata levonult a pályáról, és Draco Malfoy, ahelyett, hogy az öltözőbe ment volna a többiekkel, egyből feléjük indult el.

Harry már a kopó életét féltette, előkészítette a pálcáját is, hogy megvédje szegény állatot, amikor Malfoy letérdelt a kutyához és simogatni, sőt ölelgetni kezdte.

- Hello, kishaver, viselkedtél, ugye? Kösz, hogy megvártál, nagyon okos kutya vagy - dicsérte, miközben Harry földbe gyökerezett lábakkal állt mellettük.

- Öhm - kezdte magabiztosan, mire a mardekáros felpillantott.

- Potter - pillantott fel meglepetten Draco, mint aki addig észre sem vette, hogy a másik ott van. - Mit keresel itt?

- Én...? Én csak...

- Harry csak azért jött - szólt közbe Blaise, aki a semmiből termett ott hirtelen mellettük -, hogy visszavigye a kutyát Hagridnak.

- Nem, még nem - tiltakozott Draco. - Olyan jól érzi magát nálam, még meg sem tanítottam, hogyan...

- Persze, értjük - vágott közbe a fiú - Megszeretted. - Küldött egy jelentőségteljes pillantást Harry felé - Te is csak ember vagy. - Még egy pillantás, aztán a griffendélesnek leesett a tantusz. - De Draco, nem a te kutyád, majd veszel egy sajátot.

- Esetleg - szólt közbe bátortalanul Harry - Még maradhatna egy kicsit. Elvihetnénk sétálni a tópartra... mármint, ha nem zavarok.

Draco egy ideig bizalmatlanul méregette a fiút, aztán bólintott. Még egy halvány mosolyt is megengedett magának, amire Harry egy szélesebbel válaszolt.

Blaise - két napon belül már sokadjára - hitetlenkedve nézett utánuk, ahogy hármasban távoztak.

- Ezt nem hiszem el - suttogta maga elé - Egy kibaszott kutya kellett hozzá.